Néhány éve vettem egy szőnyeget. Egy modern, vidám, színes, absztrakt mintás szőnyeget. Betettem a nappali közepére, éppen passzolt, gyönyörűen feldobta a minimalista bútorzatot.

- Hah, de szép. – gondoltam. – Akár egy darab nyár.

Nézegettem, leültem a fotelba: csodáltam. Átültem a kanapéra: csodáltam. Bámultam az ablak felől, az ajtó felől, mindenfelől tetszett.

Imádtam.

Leültem a közepére, onnan néztem a tévét. Hasra feküdtem rajta, úgy olvastam. Élveztem az új, divatos szőnyegemet. Tulajdonosi büszkeséggel használtam egész nap és egész este.

Másnap arra ébredtem, hogy az arcomat a reggeli napfény simogatja, melengeti. Első, boldogan mosolygó pillantásomat Szőnyegre vetettem, de a látvány, mely fogadott lehervasztotta a napsugaras mosolyt az arcomról. A szőnyeg koszos volt. Reggeli fényben, határozottan koszos volt. Fehér, szürke szöszök, hosszú, szőke hajszálak tömkelege, és még ki tudja, hogy mi minden mocsok borította szépséges színeit. Szőnyeg nem volt tetszetős. Szőnyeg egyenesen ronda volt.

- Te jó ég, Szőnyeg! Mi a fene történt veled egy éjszaka alatt! – kérdeztem, bár tudtam, hogy megkattantam, ha egy szőnyeghez beszélek.

- Ez lehetetlen! – motyogtam – Ez teljességgel lehetetlen.

Felráztam magam letaglózott állapotomból, és nekiláttam kipucolni Szőnyeget. Serényen porszívóztam, végül még körömkefével is végigtisztítottam, hogy megszabadítsam a hajszálaimtól. Szőnyeg újra a régi lett. Ragyogó, színes, darab nyár. Használtam is boldogan, örömmel, tulajdonosi büszkeséggel.

Másnap reggel, mikor rápillantottam, ismét a koszos, fénytelen, hajszálas Szőnyeg nézett vissza rám.

- Mi a fenét csináljak veled? - bosszankodtam, majd nekiláttam, és kipucoltam, kivakartam a koszból. De már nem szerettem úgy. Már nem tetszett annyira.

Aznap már nem róla tévéztem, és az olvasó bázisomat is visszahelyeztem, a két napig Szőnyeg miatt elhanyagolt fotelba. Eltelt egy hét, és minden áldott napom azzal kezdődött, hogy Szőnyeggel viaskodtam.

- Te akarod irányítani az életemet? Én éljek teérted? Hát abból nem eszel! – gondoltam mérgesen.

Később, már elkerültem, rá sem léptem, rá sem néztem. Egy idő után, már kifejezetten gyűlöltem, és nem voltam hajlandó kitakarítani. Eljött az a nap, amikor minden szívfájdalom nélkül elhatároztam, hogy kidobom. Aznap az öcsémmel telefonon beszéltem - aki akkor költözött új lakásba a barátnőjével – és elmondtam neki, hogy kidobom Szőnyeget.

- Te teljesen hülye vagy? – kérdezte megrökönyödve. – Azt a gyönyörű, divatos szőnyeget? Te nem vagy ép, nővérkém! Add nekem! Úgysincs szőnyegünk.

- Nem teszem ezt veled Tesó, az a szőnyeg maga a pokol, hidd el! Napi takarítást kíván, meg fogsz tőle őrülni! – válaszoltam minden lebeszélő képességemet bevetve.

- Majd én megoldom. – mondta magabiztosan. – Csak add ide!

- Hát jól van, vigyed, a tiéd. De aztán nekem nem panaszkodj, magadnak kerested a bajt!

Így történt, hogy Szőnyeg az öcsémékhez került. Nem is panaszkodott az öcsém, ahogy megígérte, de akárhányszor náluk jártam, láttam, hogy nem lép a szőnyegre, és undorral néz rá, ha valamiért muszáj rápillantania. Eltelt két év, Szőnyeg még mindig az öcséméknél dekkolt, én pedig boldog voltam nélküle.

Új albérletbe költöztem, ahol irtózatosan nagy volt a nappali, a parketta pedig meglehetősen viseltes. Az én kis szőnyegeim nem takarták a kopott padlórészeket. Gondoltam, hogy veszek egy új szőnyeget, ennyit megengedhetek magamnak. Időközben az öcsémék úgy döntöttek, hogy eladják a lakásukat, és átmenetileg kibérelnek egy kisebbet. Ott azonban padlószőnyeg volt minden szobában, így Szőnyeg feleslegessé vált. Felhívott:

- Ne haragudj, Tesó! – mondta – De én kidobom ezt a rohadékot!

Először nem vágtam, hogy kiről beszél. Aztán leesett. Az én öcsém egy hős volt. Két évig tűrte Szőnyeget. Elmeséltem a páromnak, hogy mit tervez a testvérem, aki azonnal Szőnyeg védelmére kelt:

- Ne csináljátok már! Ide, hozzád tökéletes lenne az a szőnyeg! Amikor először voltam a tesódéknál, az első, ami megragadott, az a szőnyeg volt. Azt nem szabad kidobni! – magyarázta nekem. Nekem!

Végül meggyőzött. Már szinte el is felejtettem, hogy milyen gyűlöletes, utálatos is volt Szőnyeg, így visszafogadtam. Két hét múlva közöltem a párommal, hogy azonnal kidobom a rohadék szemétládát. Mármint Szőnyeget!

Erre ő kitalálta, hogy cseréljünk szőnyeget. Nála egy világos, nehezen koszolódó szőnyeg volt, azt akarta velem elcserélni a mocsok Szőnyegre. Azonnal belementem a cserébe, bár némileg aggasztott, hogy az anyja hogy fog vele boldogulni, és mennyire fog engem elátkozni. Azért a csere után egy nappal közöltem is vele, hogy én ki akartam dobni, csak a fia nem engedte, úgyhogy engem ne kárhoztasson, ha lehet.

Most a párom anyja harcol Szőnyeggel, a szörnnyel. A párom szereti. Nem ő takarítja. Ha minden jól megy, áprilisban összeköltözünk. Áprilistól újra felvehetem a kesztyűt.

DE ÉN KIHAJÍTOM A KUKÁBA A ROHADÉKOT, HA ADDIG ÉLEK IS!