Ahogyan elterveztük, április elején a párommal összebútoroztunk, és ismét visszanyertem Szőnyeg takarítási jogát, mely - őszintén szólva - sötét foltként árnyékolta be boldogságomat. Meg kell jegyeznem, hogy Szőnyeg ragyogott, amikor újra találkoztunk. Anyósom a vegytisztítókat megszégyenítve tökéletesen újjá pucoválta Szőnyeget, a rohadékot. A párom még mindig szerette. Beköltözésemkor úgy láttam, hogy Szőnyeg szinte gúnyosan tekint rám a padlóról:

- Na ugye, hogy én győztem, te béna?

Ezt az üzenetet hordozta Szőnyeg nap, mint nap. Sajnos Anyósom áldozatos munkájának gyümölcsét nagyjából egy napig élvezhettük, mert a Dög másnapra visszaváltozott mocskos önmagává, szöszös, hajszálas, fakó arcát mutatta, egy cseppet sem hasonlított arra a színes egyéniségre, melyet Anyósom faragott belőle. Úgy gondoltam, hogy nem hagyom legyőzni magamat, ezért nem vettem tudomást Szőnyeg koszlott kinézetéről. Ezt bírtam úgy három napig, majd dühödten nekiálltam porszívózni. Hogy, hogy nem Szőnyeg ragaszkodott a mocskához. A porszívó nem bírt vele, különösen a hajszálaim okoztak számára igazi gondot. Aztán jött a körömkefe, szőnyegtisztítós víz. Szőnyeg újra szép volt. De tudtam jól, hogy egy nap a boldogság, s törni kezdtem a fejemet, hogyan tudnám megoldani azt, hogy legalább két napig tisztességesen mutasson. A probléma gyökere – fájó ezt kimondani – az én hosszú, szőke hajam volt. Szőnyeg magához ölelte minden egyes elhullott hajszálamat, mintha legalábbis valami titkolt célja lett volna velük. Márpedig egy hosszú szőke hajszál ötven rövid feketének felel meg, ha tekintetbe vesszük koszosítási képességét.

Nem mondom, hogy kizárólag Szőnyeg miatt vágattam rövidre a hajamat, de azt mondom, hogy komoly súllyal nyomott a latba a lehetőség felcsillanása, hogy ritkábban kell esetleg pucolnom a Szemétládát. És így is lett. Fele annyiszor sikáltam, mint addig.

Történt azonban valami, amire senki nem számított. Az egyik szobát hálószobaként akartuk használni, így szépen kifestettük, berendeztük. Már csak egy szőnyeg hiányzott a közepéről, valami vidám, mintás, kellemes darab, amin öröm a járás, ami otthonossá, meleggé teszi a hálószobánkat. De bizony a szőnyegek drágák, és igazából nem is tetszettek a megtekintett példányok. Mígnem, egy napon, szinte sorsszerűen bedobtak hozzánk egy szórólapot, amelyen egy áruház a hiperolcsó, divatos szőnyegeit hirdette. Azonnal elrohantunk abba a bizonyos hipermarketbe – amely egyébként főként élelmiszereket árul – hogy megnézzük a szőnyegeket. Intő jel lehetett volna számunkra a tény, hogy nem vág szervesen egy élelmiszer áruház profiljába a szőnyeg, de mi csak a nevetségesen alacsony árat, és a eszméletlenül divatos küllemet láttuk. Amint megpillantottuk a szőnyeget, tudtuk, hogy a miénk lesz. Én tapogattam szakértően, és bólogattam, hogy ez bizony minőség, ez nem olyan, mint Szőnyeg, ez egy egyszerű, hálás otthonosság, mi több, egy darab nyár. Szép téglavörös színével azonnal belopta magát a szívembe. A párom is egyetértőn mosolygott, láttam, hogy neki is tetszik az új szerzemény. Méretre is éppen passzolt, a színvilága is odaillőnek bizonyult, hát megvettük. Diadalmasan vittük haza a zsákmányt. Hazaérve rögvest leterítettük a hálószoba szabadon hagyott parkettájára, és ugyanazzal a tulajdonosi büszkeséggel nézegettük, mint annak idején Szőnyeget. Ekkor érkezett meg az Anyósom. Amint meglátta az új szőnyeget elsápadt. Ő már tudta, amit mi nem.

- Nézd milyen szép! – lelkesedtem. – Ez nem lesz ám olyan bajos, mint a másik! Látod? Sokkal, de sokkal jobb anyaga van!

Nagyon akartam, hogy igazam legyen. Nagyon akartam, hogy szerethessem ezt a darab nyárt. Az Anyósom csak hümmögött, hogy szép, meg tényleg divatos, meg hogy milyen szép színes. Nem akarta elrontani az örömünket. Magában pedig azt gondolta, hogy rövidesen mi is rájövünk arra, amit ő már tudott: hogy megvettük Szőnyeg klónját, Szőnyeg II - t.