Mert hiszlek
fényesi 2007.09.29. 22:00
Megírtam. Leírtam, amikor megállt nekem az Idő. Rekedt hangon rikácsolt egy fogatlan vénasszony-emlék, angyalok csüngtek ezüst szálakon feslett díszletű színpad felett, kezeikből csak úgy hullt a porrá morzsolódott, évek-gyűrte szavak milliárdnyi szemcséje. Megkövezettek gyémántokat mosolyogtak az esőtől borzas szélű nap reggelén vakká vált esetlenek lábai elé. Holdnélküli égboltot imádkozott sosemvolt hitével viaskodva megint az anya, köténye szélén kávétól barnult csipkét cifrázott a végtelen hétköznap. Ártatlan apróval fizetett kenyérért a lány, ragaccsá vált mítoszt maszatolt megduzzadt fűszálakra, úgy remegett. Kicsit megbillent a Föld, semmibe veszett az ősök által kiművelt tudást hirdetők gondolata. Aki szólt, nem hallotta. Aki nézett, nem látta. Aki elkezdte; nem fejezte be, aki úgy hitte, bevégezte; feleszmélt, s mezítelen talpát a nagy hidegséghez csapva rohant a Kapuhoz. Megírtam. Leírtam, amikor megállt nekem az Idő.
|