a sárguló levelek az őszi erdőben
a hátam mögött, az avarban
mjnt évek, csak gyűlnek.
levelek lebegő tálamból enni,
egyre kevesebben kérnek.
vannak sokan, kik lehullottak.
ők az emlék-avarba befészkelődtek.
várják végleges sorsukat.
a szárnyaló, rozsda-szárnyú levelek
a pajkos őszi széllel most is járják
sámándobbal kisért ősi, nászi táncukat.
akik az avarban pihennek,
figyelik a sorban lehulló,
vesztes, következő párjukat.
a még rendben szánkázók lefelé
számolják a hátralévő Nap-simított időt.
az erdőben fölhangzik
büszke gímek,
és kecses őzek üzekedésének
szerelemmel kisért dala.
jól halljuk mindketten,
harsog a vágy-szimfónia!
közben sok-évű bölcs fák,
mint tapasztalt mamelukok,
mondják nékik; ismételjétek el
százszor-ezerszer!
"ha lehullom innen,
nem a szárnyaló égre megyek fel,
de a hideg földre esem le."