"Ha nem teheted azt, amit akarsz,
Azt kell akarnod, amit tehetsz!"

Így élem évek sorát.

Élettapasztalat?
Nem tudom,
Csak találgatom:
Lehet balgaság,
Égő remény,
Örök fény,
Szentkép a falon,
Hazug mankó,
Véremmé vált,
Mondvacsinált
Álboldogság.

"Ha nem teheted azt, amit akarsz,
Azt kell akarnod, amit tehetsz!"

Tűz betűivel belevéstem
Billogát zsigereimbe.
Életem mottója,
Ima, mely füzéren rója
A skandáló szavakat.
Boldog, ámító malaszt.

"Ha nem teheted azt, amit akarsz,
Azt kell akarnod, amit tehetsz!"

Mióta rátaláltam,
Néma torokkal,
Csikorgó fogakkal
Mormolom,
Suttogom
Szemem emelve ég felé,
S lesütve magam elé:

"Ha nem teheted azt, amit akarsz,
Azt kell akarnod, amit tehetsz!"

Futnék, ha lehetne
Lelkem menekítve,
Ne fájjon szívemben
A bántás ezer élű kése.
Nem. Nem futok mégse.
Maradok,
S hogy túléljem ép ésszel,
Boldog lélekkel,
Becsapom magam
E két sor zenéjével.

"Ha nem teheted azt, amit akarsz,
Azt kell akarnod, amit tehetsz!"

Igen.
Kell!
Akarni kell az életet,
Akarni, amennyit lehet.
Ketrec rácsain
Nem összetörni.
Tudván tudni:
Míg nem jön a halál,
Rácsokig tart a szabadság.

Hogy ez megalkuvás?
Nem. Ez a boldogság.
Észben dobogó szív
Képes csak érezni így.

"Ha nem teheted azt, amit akarsz,
Azt kell akarnod, amit tehetsz!"

Mormolom most is.
Összekulcsolt kezem
Szorítja a semmit.
Eszemnek nem fáj a kín,
Boldogságot e két sorból merít,
S mellkasomban bent
Nem érzek semmit sem.