Kerestelek a néma föld
rejtett zugaiban,
vártalak hajlékony fűzfa
hűsítő árnyékában,
kiáltottam neved
a vihar suhogó csendjében,
érted áztam fátyolvízesés
könnyező cseppjeiben.

Ezerszer meghaltam,
hogy neked újra születhessek,
lelkembe kúszott fényed
megtöltve vágyó csendem,
ujjaiddal a rohanó szélbe
rajzoltad meg testem,
fehérsziklafal réseibe vésted
örökre nevem.

Kezeid felém nyújtottad,
s tenyeredbe simogattál
holdfény sugarából
szárnyakat rajzoltál,
hulló csillagok
selymes avarára fektettél,
koszorúba fontad testemre
tested suttogó üzenetét.

Végtelen vagy nekem,
hisz szemed az egész világ,
lábujjhegyen járva
káprázatok hídján viszel át,
most bársony-homokba
süppedt lábnyomodban járok
fény-árnyékod vagyok,
és testedbe olvadt lángod.

..s leszek szélkezedtől megfeszülő,
sikoltó fehérvitorlád,
tested ringató sóhajára daloló
ezerhangú szonátád....